A szabály az szabály

Egy kis hangvételváltás következik, mivel nem tudtam tökéletesen közömbösnek megfogalmazni az alábbi két témát. Ezért mélységesen bocsánatért esedezem! Bepótolva az előző cikkem hiányosságát, most egy igazi csemege bejegyzéssel kár pótlom. Előre szólok, aki nem bírja a véres dolgokat, ne nagyon olvassa el a második részét. Hát akkor most pedig essen szó a véres valóságról. A Shinsengumi erejének forrásáról: a törvényekről. Igen, ez egy olyan szervezet, mely rendelkezik saját törvényekkel, és nem is akármilyenekkel.

A törvények az alábbiak:

  1. A Bushidotól1 való eltérés
  2. A szervezet bármiféle okból való elhagyása
  3. Személyes célra való pénzhalmozás
  4. Más személyek vitájában való részvétel
  5. Öncélú harcban való részvétel

Bármelyik törvény megszegéséért seppukut kellet véghezvinni.

Ezen öt ponton kívül még két fontos dolgot meg szoktak említeni:

  1. Amennyiben az osztag vezetője, vagy az adott támadás parancsnoka halálos sérülést szenved el, úgy egysége köteles végig kitartania és az utolsó ember leheletéig harcolnia. Az elesettek közül csupán a vezető holtestét lehet elszállíttatni.
  2. Amennyiben egy idegennel való harc során, legyen akkor szolgálatban vagy azon kívül, nem képes győzedelmeskedni, sőt még hagyja ellenfelét megfutamodni, akkor szó nélkül seppukura kerül a sor.

De ki volt az, aki megalkotta mindezt? Természetesen a kegyetlen, számunkra ismert kínzó mester, még az emberei számára is csak démonként emlegetett Hijikata Toshizō.

Gondoltam, most megosztok pár okosságot a seppukuról, mert hát mi, európaiak éppenséggel nem ezen a megnevezésen ismerjük. Nálunk ismertebb a harakiri, mint hasfelmetsző öngyilkosság. De honnan is ered az elnevezés? Mit takar egy ilyen rituális halál?

Általánosságban a seppukuról és annak kialakulásáról

A seppuku, vagy, ahogy nálunk szokás emlegetni, a harakiri, a samuraiok olyan öngyilkosságának megnevezése, amely egy rövid karddal vagy tőrrel okozott, kereszt alakú vágás (Bushi kereszt) miatt bekövetkező megtisztuláshoz vezető halál volt. Az elnevezés megcserélés alapján változott meg a nyugati körökben: a seppuku (切腹) kanjiaiból így kaptuk meg a harakirit (腹切). A vágást jūmonjinak hívták, mivel a tízes kanjira hasonlított. (十). Ezzel a vágótechnikával, ha jól hajtották végbe az öngyilkosságot, nem sérült meg egyetlen egy létfontosságú szerv sem, tehát a seb okozta fájdalom jó sokáig volt érezhető, a szenvedést tűrni kellett, akár órákig is.

Az első, aki seppukuként végzett magával, az Minamoto Tametomo (híres samurai) volt 1170-ben. A legendák úgy tartják, hogy miközben küzdöttek a Tairák ellen, egy ellenséges harcos megvágta Tametomo bal karját úgy, hogy inait kettéhasította. Tametomo arra gondolván, hogy képtelen a harcot így folytatni öngyilkosságot, seppukut hajtott végre.

Egy másik híres személyiség is seppukuval végzet magával. Minamoto Yorimasa, aki egy erős samurai hadvezér volt, s egyben költő is, a Genpei háború kezdetén vereséget szenvedett az Uji folyó közelébe, s hogy megkímélje becsületét öngyilkos lett. Fegyverhordozója, hogy az ellenség ne vegyen előnyt vezetőjének halálából, Yorimasa fejét a folyóba dobta egy kőhöz kötve. Yorimasa még halála előtt imádkozott egyet. Tízszer mondta el nenbutsuját2, majd megírta halálversét, azaz a jinsei no ku-ját, mely így hangzott:

埋もれ木の花咲くこともなかりしに身のなる果てぞ悲しかりける

Umoregi no hana saku koto mo nakarishi ni mi no naru hate zo kanashikarikeru

Like an old tree
From which we gather no blossoms
Sad has been my life
Fated to bear no fruit

„Mint egy elszáradt fa,
ami nem hozott virágot
szomorú volt életem,
de még szomorúbb napjaim vége,
mert nem hagyok hátra gyümölcsöt.”

A későbbi időkben, az Ashikaga-bafuku idején létrejött a kaishakunin3 (介錯人) intézmény rendszere, mely az olyan eseteket hívatta elvégezni, aminek kimenetele a seppuku lett. Tehát volt egy második személy, a segéd, aki a has felmetszést követően, (hogy enyhítse a fájdalmat) egy egyszerű nyakvágással gyorsan a túlvilágra jutatta a seppukut végző személyt. Mindez természetes függött attól is, hogy ki milyen gyorsan vérzett el. Volt, aki külön kérte, várják meg míg megírja halálversét, s csak aztán segítsék meg. Az ilyen embereket még haláluk után is jóval nagyobb tisztelet övezte, mint akik csak egy egyszerű seppukut végeztek el.

Seppuku kezdőknek, avagy hogyan végezz el egy seppukut?

A tökéletes seppuku elvégzéséhez mélységesen nagy lelki erő kell. Erő ahhoz, hogy el tudd végezni. Maga a seppuku ugyebár a hűség jelképe. Általában egy vétek miatt szabták ki a samuraira. Kétféle mód áll rendelkezésre: ha önként végzi el az ember, vagy ha az ura kéri meg őt rá. Természetesen megtagadni egyiket se lehet. A végeredmény ugyanaz lesz.

A kaishaku rendszernek köszönhetően, még a rituálé megkezdése előtt kiválasztja segédjét az „elítélt” samurai. Segítőnek lenni nagyon nagy megtiszteltetés volt. Ezután nyugodalmasan felkészül mind lelkileg és testileg. A legtöbben ekkor írják meg végrendeletüket és halálversüket is. De mint említettem már, voltak olyanok is, akik a haláltusa közben írták meg.

Mindez után a segítő segítségével előkészítették a helyszínt. A samurai letérdepelt. Előtte volt a rövidkardja, a wakizashi (脇差), vagy egy kistőr, a tantō (短刀). A segéd közben a háta mögé telepedett le, keze ügyében egy katanával (刀 – hosszúkard). A samurai, hogy könnyebben végezhesse el a rituálét, félmeztelenre vetkőzött. Ezután már jöhetett a seppuku. Ahogy azt már írtam, a vágás egy keresztet formázott meg, tehát összesen két lépésből kellet állnia. Első lépésként az ágyéktájba kellett döfni a pengét, majd egy határozott mozdulattal felfelé hasítani a hasfalon. Ezután hasának baloldalába döfi ismételten pengéjét, s jobb irányba húzza el. Legtöbbször a másod vágásnál már gondok adódnak, hisz az első már fájdalmat produkál. Tehát fő a koncentráció! Ekképpen nagyon tisztelik azokat, akik el tudják végezni a második lépést is.

A segéd ekkor kapcsolódik be. Katakanájával úgy vágja meg az öngyilkost, hogy feje ne essék le, de halála biztos legyen. Éppen ezért megtiszteltetés segítőnek lenni, hisz egy ilyen profi vágást nem mindenki képes megcsinálni. Ennek a lépésnek az a célja, hogy a fájdalom miatti szégyentől megszabaduljon a személy.

 Folytatása következik! 

1Bushido: a „harcosok útja”, az Edo-korszakban kialakult katonaetika, a samuraiok erkölcsi normáinak összessége

2nenbutsu: „Buddha nevének recitálása” a namu Amida butsu, azaz a Tiszta Föld (Jōdo)- szekta mantrájának segítségével

3kaishakunin: az a személy, aki segédkezik a seppuku során, általában választott személy volt, így tehát egy közeli személy, mint például rokon vagy barát.

Források:

Totman, C. Japán története. Bp. Osiris Kiadó, 2006.

Terebess Ázsia Lexikon, „Szeppuku” megtekintve: 2013-11-27.
http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/szeppuku.html >

SamuraiWiki, „Shinsengumi” megtekintve: 2013-11-27.
http://wiki.samurai-archives.com >

Tóth-Vásárhelyi Réka, „Harakiri” megtekintve: 2013-11-28.
< http://www.tvreka.hu/tvr_publikaciok.php#08 >

 

Reklámok

A szervezetről pár szó

Az elkövetkező bejegyzésem bár kevesebb, mint az előző kettő, de mégis jóval több információt tartalmaz. Olvassátok szeretettel!

A szervezetről

Miután lecsillapodtak a kedélyek az Ikeda-ya incidens után, lássuk is neki, hogy miként néz ki a Shinsengumi szervezetként. Kik a

vezetők? Milyenek a tagok? Hogyan bővülnek? Mik a jellegzetességeik?

Serizawa és Niimi nem létével immáron már csak Kondō osztaga maradt fenn. Így Kondō lett a főparancsnok (kyokuchō, 局長), mellette helyettesként (fukuchō, 副長) Hijikata. Emellett létrehoztak tíz osztagot, melyeknek a legerősebb és leghűségesebb harcosokat tették meg vezetőinek (kumichō, 組長). E szerint így állt össze a tíz osztag:

  1. Okita Sōji
  2. Nagakura Shinpachi
  3. Saitō Hajime
  4. Matsubara Chuji
  5. Takeda Kanryūsai
  6. Inōe Genzaburō
  7. Tani Sanjurō
  8. Todō Heisuke
  9. Suzuki Mikisaburō
  10. Harada Sanosuke

Azért volt szükség az osztagok létrehozására, mert az incidenst követően hirtelen megnövekedett a Shinsengumi tagjainak száma. Emiatt is vezettek be egy nagyon szigorú felvételit is, mert nem akarták, hogy csak úgy lehessen csatlakozni ehhez a szervezethez.

Röviden egy ilyen felvételi vizsgáról:

A vizsgán bárki részt vehetett. Nem számított se kor, se rang, semmiféle előéleti problémák.
A vizsga fő része volt a bizonyítás afelé, hogy mennyire képes gyilkolni. Mindenkinek be kellett mutatnia az addig elsajátított harc,- és kardtechnikáját. Mindez után (akit megfelelőnek tartottak) részt vett mindenki egy kivégzésen, illetve segédkezni kellett benne, és ha képes volt rideg arccal, elfehéredés nélkül véghezvinni, akkor tovább mehetett. Ezután kapott egy ideiglenes helyett a szakaszban mindaddig, míg élőben, egy harc során is képes volt megmutatni, amire képes. Amennyiben ekkor elbukott, kitették a szervezetből (ez a jobbik eset) vagy megölték (ez pedig a leggyakoribb eset) Egyszóval nem volt könnyű dolog. A hivatalos katonák számára pedig mindennap kimerítő edzéseken kellett részt venniük.

Ezen vizsgáknak eredményeképpen a Shinsengumi egy erős, rettegett szervezettként működött. Fénykorában több száz taggal bővelkedhetett.  A félreértések érdekében ki kell jelentenem, hogy nem csak samurai származású emberek voltak a tagjai. Voltak köztük földművelők, orvosok, kereskedők, papok és kézművesek is. Praktikus is volt, hogy ilyen színes volt a társaság, hisz a kardokhoz is, a betegségekhez is kellettek szakértők. De a többségnek mégis csak volt a vérében egy kis samurai származás. A vezetők között is csupán páran voltak színtiszta samurai származásúak. Ilyen volt például Okita, Harada, Nagakura és Yamanami.

Shinsengumi_flagNem esett még szó a Shinsengumi öltözékéről és megjelenéséről. Elég feltűnő jelenség volt, ha megjelent az utcán a Shinsengumi. Hogy miért? A világoskék haori1 (羽織) messziről jól látható volt. Közelebbről tekintve viszont jól kivehető az ujjak végén levő hegycsúcsokra hasonlító fehér minta. Minden haori hátulján és a Shinsengumi zászlóján is a makoto (誠), azaz a őszinteség kanjija állt. Ezzel is kimutatva elhivatottságukat a sōgun iránt. Harcok során viszont nem hordták a kék haorit, de ha netán összeütközésbe keveredtek, akkor egy laza mozdulattal levették és úgy harcoltak.

1.haori: a férfi kimono kabátja

Források:

Hillsborough, R. Shinsengumi: The Shogun’s Last Samurai Corps.North Clarendon: Tuttle Publishing, 2005.

SamuraiWiki, „Shinsengumi” megtekintve: 2013-11-20. <http://wiki.samurai-archives.com>

A Shinsengumi tisztázása

A Shinsengumi tisztázása

Az előző cikk során eljutottunk addig, hogy a Rōshigumi nevezetű alakulatból kiváló kis csapat, amely a Mibu Rōshigumi néven

tevékenykedett tovább, a régi megbízatás (a sōgun védelme) mellé plusz feladatokat kapva (Kyōto utcáinak rendfenntartása), új névvel illették; a Shinsengumival,

De, hogy ne siessük el a dolgokat, mert időbe telik mindent jól megérteni és fő az alaposság.

Még, amikor Mibu Rōshigumiként volt jelen a csapat terjengeni kezdtek a rossz vélemények az alakulatról. Az ok onnan eredeztethető, hogy felhatalmazást kaptak, hogy amennyiben sōgun-ellenesekkel találják szembe magukat azonnal végezhettek velük. Ám ezek a találkozások nem csak az ellenesekre irányult, olyanok is életüket veszítették, akiknek esetleg némi kihágásaik voltak. Éppen ezért is terjedt el az a gúnynév a harcosokról, hogy ő Mibu farkasai (már említettem, de Mibu Kyōto egyik negyede volt, ahol a harcosok éltek). Ekkor vált a rájuk használt miburō (壬生狼) elnevezés lenéző stílusúvá. Ez az elnevezés sokáig bélyeget nyomott a Mibu Rōshigumi tagjaira.

A Mibu Rōshiguminak három osztaga volt. Első parancsnokok között szerepelt: Serizawa Kamo, Kondō Iszami és Tonouchi Yoshio. Ám a későbbiekben Tonouchi Yoshio halálával az ő osztaga feloszlott és már csak Kondō és Serizawa csapata maradt meg.

A csapatok felosztása:

Serizawa osztaga:

Serizawa Kamo
Niimi Nishiki
Hirayama Gorō
Hirama Jūsuke
Noguchi Kenji
Araya Shingorō
Saeki Matasaburō

Kondō osztaga:

Kondō Isami
Hijikata Toshizō
Inoue Genzaburō
Okita Sōji
Nagakura Shinpachi
Saitō Hajime
Harada Sanosuke
Tōdō Heisuke
Yamanami Keisuke

Tonouchi osztaga:

Tonouchi Yoshio
Iesato Tsuguo
Abiru Aisaburō
Negishi Yūzan

Az Aizu és Satsuma klán segítségül hívta a miburōkat, hogy együttes erővel ki tudják űzni a  Chōshū klánt, mely megpróbált betörni a császári palotába, de ők sikeresen megállították őket. Ezen munkájuk jelképéül, és hűségük jeléül kapták meg végül a Shinsengumi elnevezést.

Ezután még nem csillapodtak a Shinsengumival kapcsolatos nézetek. Az emberek még mindig tartottak tőlük. Ennek legfőképp Niimi és Serizawa brutális viselkedése volt az oka. Még mindig gondolkodás nélkül gyilkolgattak, s mindez kezdett a csapat nézeteivel is szembeállni. A végső döntés értelmében Niiminek seppukut1 kellett végrehajtania (ő volt Hijikata mestere; egy nap Hijikata kihívta párbajra, melyet veszített s emiatt kellett végeznie magával), Serizawával pedig titokban Kondō emberei végeztek. De az ügyet eltusolták.

Az Ikeda-ya incidens² (池田屋事件)

Az Ikeda-ya incidens egy olyan fegyveres összecsapás volt a Shishi3 (志士) és a Shinsengumi között, mely 1864. július 8-án zajlott lett Kyōto Ikeda-ya nevezetű fogadójában.

Az Ikeda-ya fogadó volt a Shishik gyülekező és megbeszélő helye. A Shinsengumi, hogy rájöjjön, mit tervelnek, elfogták Shuntarō Furutakát, az egyik Shishi tagot. A kihallgatását a parancsnok helyettes Hijikata Toshizō végezte el. Technikájának segítségével, mely a legbrutálisabb kínzási eszközökkel volt vegyítve, elérte azt, hogy Shuntarō eláruljon mindent a szervezkedésről. A szervezet terve az volt, hogy kivárnak egy ideális éjszakát, s lerohanják Kyōto városát, felgyújtják s elrabolják az Aizu klán vezetőjét, Matsudaira Katamorit.

A megbeszélés napján, 1864.július 8-án viszont a Shinsengumi rajtaütött a cselszövésen. Mindössze 2 óra alatt sikerült a lázadókat leverni. A csata során 2 Shinsengumi tag veszítette életét, míg az ellenfél oldaláról 7 és a maradék 23 főt pedig letartoztatták. Ez a kevés halott annak köszönhető, hogy Kondō, mikor belépett az Ikeda-ya ajtaján azt kiáltotta, hogy: „Ki ellenáll fejét veszti” Így tehát a legtöbben kardjukat eldobva, a földre fekve várta ki a küzdelem végét. Érdekesség, hogy valószínűleg ezen ütközet során derült ki Okita súlyos betegsége, a tbc. Az Ikedaya Sōbe családot és annak rokonságát letartoztatták. Minden Shinsengumi tag, aki részt vett a rajtaütésen hatalmas pénzösszegű jutalmat kapott a bafukutól.

Még a mai napig megvan az összeütközés jelei a Sanjō Ohashinál (egy hídnál). Sőt a napjainkban meglévő Ikedayánál egy emléktábla jelzi e nap történéseit.

A későbbiekben ez az incidens lesz a Kinmon Lázadás kiváltó oka.

Egyszóval így vált a Shinsengumi immáron egy igazi hősies alakulattá. Innentől fogva az emberek elfelejtették Mibu farkasait, s megbíztak a Shinsengumi erejében.

1. seppuku: az öngyilkosság japán fajtája, mely legtöbbször a becsület tisztázására volt használatos a samurai rétegben

2. Ez a jelent a Byakkotai nevezetű régi japán filmből van; épp a Ikeda-ya jelenet 🙂

3. shishi: 维新 志士 Ishin-shishi, az Edo-korszak politikai aktivistái, kik sōgun-ellenes célokat tűztek ki maguk elé. Közéjük tartozott a Satsuma, a Chōshu és a Tosa klán is. A Shishik lényegében a Sōnno Jōi nézeteit vallották. (lásd. Előző cikk)

Források:

Hillsborough, R. Shinsengumi: The Shogun’s Last Samurai Corps. North Clarendon: Tuttle Publishing, 2005.

Keene, D. Emperor of Japan: Meiji and His World, 1852-1912. New York: Columbia Uni Press, 2002.

SamuraiWiki, „Shinsengumi” megtekintve: 2013-11-12. <http://wiki.samurai-archives.com>

Még mielőtt belecsapnánk

Még a Shinsengumi (新選組) megalakulása előtt számos változás történt Japánban. Hogy megérhessük a Shinsengumi létrejöttének körülményeit előbb jól határoljuk körül, hogy mik is voltak azok a befolyásoló történések, melyek a szervezet létrehozásához vezetett.

Egy nagyobb fajta hátralépéssel eljutunk a Tokugawa (徳川), avagy az Edo-korszakhoz (江戸). Ez az időszak az, mikor Japán a békeidőket éli és bezárkózva építi ki önmagát. A bafuku1 megalakulásával, s biztos erejével Japán fejlődésnek indult több területen is. Az erős központi hatalomnak köszönhetően Japán urbanizálódott; kulturális téren kialakult az önálló városi kultúra (mint a színház, bábszínház, irodalom és fametszetek), az emberek tudatában voltak jogainak és a törvények szabályozottabbak lettek. Az elzárkózásnak köszönhetően ekkor gyökeredzettek le erősen a japán kulturális hagyományok.

Ám a sok jó mellett a rossz is megjelent. A bezárkózott életmód hátulütője volt, hogy más országokkal szemben Japán kezdett technikailag lemaradni. Így hiába a nagy ellenkezésnek, de a 19. század második felében Japán kénytelen volt megnyitni az idegen hatalmak számára. Ekkor kezdték harsogtatni azt a programot, miszerint újra a császárokat kell hatalomra juttatni. Ekképpen 1868-től egy új korszak vette kezdetét, amely a Meiji (明治) nevet kapta, azaz innentől fogva Japán nyitott a modernizáció felé. Éppen ezért is hívják a korszakot Meiji restaurációnak. Ebben az időszakban kezdetét vette az erőltetett modernizáció, melynek hatására folyamatosan vették át a nyugati mintákat. Megváltozott az államberendezés, immár parlamentáris rendszer működött; lezajlott egy közigazgatási reform, egy földreform; sőt megindult az országos szintű hadseregszervezés és kialakulóban voltak a bankrendszerek. Mindez elősegítette azt, hogy a meglévő társadalmi különbségek kezdtek halványulni.

De a fejlődés nem mindenkinek tetszett. Sokan, főként a samurai réteg volt az, mely hevesen tiltakozott a változtatások ellen.

Egyfajta megaláztatásnak vélték, s a bafukut hibáztatta mindenért. Az ellenkedők két tábort alapítottak: a Kaikokut, mely az ország nyitás ellen, és a Jōit, mely az idegenek (országon kívüliek) kiűzése ellen irányult. E két tábor egyként működött a Sōnno Jōi(尊王攘夷) név alatt, melyet Chōshu, Satsuma és Tosa vezetett. A császári udvar tudván e szervezetről, félt, hogy bármilyen fenyegetést jelenthet az ország számára, így mondhatjuk, pont kapóra jött a sōgun látogatása Kyōtoban. Ám mindeközben a hangulat vészesen feszegető volt. A rōninok kardjukat fogva, a császár nevében elhagyták házaikat és megindultak a sōgunátus ledöntésére. Nap, mint nap egyre többen haltak meg e „szent cél” érdekében, mind japánok és mind külföldiek. A mészárlások nyomát mutatta a Kamogawa folyó menté álló bambusz botokra feltűzött levágott fejek. A fennálló helyzet miatt és a sōgun (ekkor Tokugawa Iemochi volt a sōgun) közelgő látogatása miatt létrehoztak egy katonai szervezetet a védelem érdekében. Ez volt a Rōshigumi, a Shinsengumi egyik elődje.

Pár szót a Rōshigumiról:

1863-ban a bafuku rōninokat bérelt fel Iemochi sōgun védelmére, aki Kyōtoba ment, hogy találkozzon Komei császárral. Ez a találkozás meglehetősen meglepőnek számított, hisz Tokugawa Iemitsu óta más sōgun nem járt Kyōtoban. Matsudaira Katamori, az Aizu han daimyōja biztosította a sōgunt afelől, hogy tökéletes védelme lesz. Végül Matsudaira Chikaranosukének, a sōgunátus katonai akadémiájának kenjutsu mestere alkotta meg ezt a védelmi szervezetet. Ez az új hadtest, amely testedzett bafuku-párti rōninokból állt, a Rōshigumi, azaz a Kyōto védő címet kapta. A Shōnai han családból származó Kiyokawa Hachiro volt az a személy, aki toborozta az embereket hozzá. Eközben Yamaoka Tesshu, Kiyokawa régi barátja támogatást biztosított és segített az irányításban. Ám a valóságban Kiyokawa Tokugawa ellenes érzelmeket táplált, és titokban támogatta a sōnno jōikat. Éppen ezért próbálta, természetesen titokban, olyan embereket toborozni a Rōshigumi tagjai közé, akik szintén sōgun ellenesek voltak. Kiyokawa valódi terve az volt, hogy kihasználva a Rōshigumit, felhagyva Iemochi védelmével, szembe száll a hatalommal Kyōtoban. Ezzel a tervvel indult meg Kiyokawa Edoból 1863. február 8-án 250 emberrel az oldalán.

            Nem sokkal aztán, hogy Kyōtoba értek, Kiyokawa tisztázta tervét a Rōshigumi előtt. Ez a fordulat nem lepett meg sokakat, hiszen jó páran voltak, akik Kiyokawát veszélyesnek tartották. A túlbuzgó vágy közepette Kiyokawa azt a megbízatást kapta, hogy térjen vissza a Rōshigumival Edoba és vegyenek részt egy katonai készülődésen a külföldiek kiűzése céljából. A csapat meg is indult Edo felé, de 13 tagja a Rōshiguminak elutasította a parancsot, s kérvényezte maradásukat Kyōtoban Matsudaira Katamoritol, annak érdekében, hogy eredeti céljukat folytathassák, miszerint meg kell védeniük a sōgunt.

Ez a 13 ex-Rōshigumi tag ezután még öt fővel erősödött, majd a Mibu Rōshigumi név alatt (Mibu Kyoto egyik negyedének a neve, ahol őket elszállásolták) folytatták tevékenységüket. Matsudaira Katamori hosszas gondolkodás következtében engedélyezte a Mibu Rōshigumi maradását, sőt felruházta őket még azon feladattal, hogy őrizzék Kyoto utcái és tartsák fenn a rendet; mindezt a bafuku neve alatt. Hogy mindenki számára érthetővé váljon ez a változtatás, 1863.augusztus 18-án megkapták az „Újonnan Választott Alakulat” elnevezést, avagy a Shinsengumit.

1. bakufu: a shōgunátus megnevezése; élén áll a shōgun, aki Edoból (a mai Tōkyo) írányított.

Források:

Farkas Ildikó. „Japán története”. In História (2009/7), 3-9.

SamuraiWiki, „Shinsengumi” megtekintve: 2013-11-03. <http://wiki.samurai-archives.com> kez

 

Hogy Is Lesz Ez?

Shinsengumi_flag
Mi is az a Shinsengumi?
Hogyan jöttek létre és miért?
Hogyan épült fel a szervezet?
Kik voltak a fő vezetői?
Milyen szabályok kötelezték a tagokat?
Meddig maradt fenn?
Miként van napjainkba jelen?

Számos kérdés vetődik fel az emberben, de mindre csak nehezen lehet választ kapni.
E blog arra hivatott létezni, hogy a témával kapcsolatos minden információt megosszon. Első ízben a megalakulásról lesz szó: Bemutatjuk időben és térben.

Bár országunk megkövetelné a magyaros átírást, de szívesebben alkalmazom a Hepburn-féle verziót, így amennyiben valakinek problémája akadna a kiejtéssel kapcsolatban annak ajánlom ezt a Wikipédiás oldalt >link<. A megértést előre is köszönöm!